Tervezz tudatosan, alkoss szívvel
Alkosd meg azt a gyönyörű, természetközeli, négy évszakos évelőágyást, amire mindig is vágytál
Ha Te is szeretnél olyan természetközeli, folyton változó és virágzó kertrészeket, mint az Anemona-kertben, akkor itt jó helyen jársz.
Az Ágyás-Alkotó-Műhely egy online évelőágyás-tervező tanfolyam, amely lépésről lépésre végigvezet az ötlettől a növényválasztáson át egészen a beültetésig akkor is, ha teljesen kezdőként vágsz bele.
Régóta elképzelted, hogy virágba borul a kerted… de eddig nem találtad hozzá az utat?
Arról ábrándozol, hogy
- kora tavasztól egészen a fagyokig mindig legyen valami színes és életteli a kertedben,
- öröm legyen kiülni egy kávéval, barátokat hívni, beszélgetni, miközben a virágok körbeölelnek,
- úgy kertészkedj, hogy az inkább feltöltődés legyen, ne állandó harc a gazokkal, a szárazsággal és a „nem sikerült” ágyásokkal,
- élőhelyet teremts madaraknak, beporzóknak, és növeld a kerted fajgazdagságát, miközben egy kicsit Földünk egészségéhez is hozzájárulsz,
- bármikor tudj egy szép virágcsokrot kötni a saját kertedből – az étkezőasztalra vagy ajándékba,
- legyen egy kis békesziget a mindennapokban, ahova kilépve azonnal érzed, hogy lelassulhatsz, megpihenhetsz a virágok között.
Pont ezek motiváltak engem is, amikor az Anemona-kertet fokozatosan kialakítottuk...
és Tünde is pont ilyen vágyakkal vágott bele, teljesen kezdőként, majd két hét alatt be is ültette élete első évelőágyását.
„Nagyon szépen köszönök mindent! Nekem a legjobbkor jött a lehetőség. Nagyon sok mindent tanultam. Nagyon megfogott, ahogy átadod a tudásod. Bár előbb gondoltam volna ilyen formában a kertre! Ma reggel, amikor a tegnapi növényszállítás után felkeltem, és már kinéztem, hogy megvannak a virágaim… Már alig várom, hogy beültessem őket. Le sem tudom írni, milyen boldog vagyok! Remélem, tudom majd folytatni és szebbé varázsolni a környezetünket!”
Mit várhatsz a képzéstől?
Megtanulod, mitől lesz igazán szép egy évelőágyás: a ritmus, ismétlődés, rétegzettség, szín- és textúrakapcsolatok logikája alapján harmonikus és időtálló kompozíciót hozol létre.
Az általad összeállított növénylistát egy az egyben megrendelheted tőlünk, és végigkísérünk egészen a beültetésig – hogy valóban létrejöjjön az a természetközeli évelőágyás, amelyet Te álmodtál meg.
Miért különleges ez a folyamat?
Ez nem egyszerű online tanfolyam, hanem egy alkotói út, ahol a tudás mellett önbizalmat is kapsz. A cél nem az, hogy sablonokat kövess, hanem hogy megtanuld a saját kerted adottságaira építeni a szépséget.
Az elmélet rövid, érthető leckékből áll, a gyakorlat pedig valódi eredményt hoz a saját kertedben.
„A növénylista és a szempontok figyelembe vételével mondhatom, hogy élmény volt a tervezés!”
Ahogy Ági is írta: a Műhely élménye túlmutat egy tanfolyamon. Ez egy felfedező út, ahol a tudás és az alkotás öröme találkozik.
"Szeptember végén elsők között vehettem részt az Anemona kert Ágyás-alkotó-műhely programján, amely hatalmas élmény volt számomra. A kertben gyönyörű ágyásokban, jól átgondolt összeültetéseket láttam, nem győztem fotózni...Jó volt hallani, hogy laikusként is megszülethet egy harmonikus ágyás. A növénylista és a szempontok figyelembe vételével mondhatom, hogy élmény volt a tervezés! Alig várom, hogy elkészüljön és megmutathassam! Szívből ajánlom minden kertbarátnak!"
Ki vezet végig az ágyásalkotás folyamatán?
Ismerd meg azt, aki végigkísér az alkotói folyamaton értő figyelemmel, gyakorlati tudással és a természet iránti mély tisztelettel.
Dr. Gerencsér Andrea
Az Anemona-kert és az Ágyás-Alkotó-Műhely megálmodója és megalkotója.
Ha követsz minket a Facebookon vagy az Instagramon, talán már ismerős az Anemona-kert világa: négy évszakban díszítő, virágzó ágyások, az évelők iránti rajongás, valamint a csendes elmélyülés és megfigyelés öröme. A kert kapuinak megnyitása óta több mint kétszáz látogatót vezettünk végig a kertben, és minden alkalommal azt tapasztaltuk, hogy az itt eltöltött idő egyszerre ad gyakorlatban is alkalmazható tudást és lelki feltöltődést. Inspiráló visszajelzéseket olvashatsz Facebookon.
Az Évelőakadémián, a Kerti Tanoda kerttervező képzésén, Szomoru Miklós kerttervező workshopján, valamint elismert külföldi kerttervezők (Piet Oudolf, Noel Kingsbury, Rosy Hardy) webinárjain szereztem meg azt a tudást, amit nap mint nap a gyakorlatba ültetek, és amelyből a műhely résztvevői is meríthetnek. Gyakorlati tapasztalataimat jelenleg dísznövénykertész képzésben mélyítem tovább, hogy az ágyástervezés mellett a növények termesztését, gondozását és felhasználását is még biztosabb szakmai alapokon lássam.
Hogy orvosi diplomával hogyan kerültem ilyen közel a kerthez, arról itt írtam többet.
Férjemmel, Zoltánnal együtt alkottuk meg, és magunk gondozzuk az Anemona-kertet. Az Anemona-kert felépítéséről itt olvashatsz részletesebben. Történetünkről és motivációimról egy podcastinterjúban meséltem.
Így fog kinézni a kerted, ha végigcsinálod a folyamatot
Képzeld el, hogy egy reggelen kilépsz a kertbe, és a harmatos levelek között megcsillan a fény. Tudod, hogy ezt a képet te tervezted meg – és most pontosan olyanná vált, ahogyan elképzelted.
Képzeld el, hogy a levendula fölött már zsonganak a méhek, és a díszfüvek lágyan mozognak a szélben. Minden évszakban történik valami – tavaszi virágnyílás, nyári színek, őszi textúrák.
Képzeld el, hogy ránézel az ágyásodra, és végre nem bizonytalan vagy, hanem pontosan tudod, mi miért került oda. Tudod, hogy jó helyen vannak a növények, mert megismerted a kerted adottságait és tudatosan választottál növényeket.
Képzeld el, hogy a kerted nem igényel állandó küzdelmet. A növények bírják a helyet, a fényt, a talajt — és könnyen gondozható, egészséges kompozíciót adnak.
Képzeld el, hogy akár két hét alatt, lépésről lépésre megérted a kerted adottságait. Összeáll a fejedben a látvány, és már el is ültetted az általad választott növényeket.
Képzeld el azt az érzést, amikor egy barát megáll a kertben és megkérdezi:
„Ki tervezte ezt ilyen szépre?”
És azt mondhatod: „Én.”
Képzés áttekintés: így lesz az ötletből megvalósult virágágyás
Az ágyástervezés alapjait a saját ritmusodban haladva a zárt online Képzéstérünkben sajátíthatod el.
Inspiráció és előkészülés
Rövid, jól követhető leckék és gyakorlati feladatok, elérhetők mobilról és asztali gépről is.
Felméred az ágyás helyét, méretét és benapozottságát, megismered a tervezési alapokat.
Az Ágyás-Alkotó-Műhely magyar termesztői növénykatalógusából előválogatod a kertedhez illő növényeket.
Időkeret: kb. 2 óra online tananyag + kb. 5 óra házifeladat (több részletben).
Tervezés és mentorálás
Az előkészületek elvégzése után minden adott ahhoz, hogy meg tudd alkotni részletes instrukciók mentén az évelőágyásod kiültetési tervét.
A résztvevők számára elérhető egy zárt Facebook-csoport, ahol lehet kérdezni és inspirálódni.
Az egyéni kérdések feldolgozására rendszeresen szervezünk havi Q&A alkalmakat, amelyek visszanézhető formában is elérhetők.
Időkeret: egyéni tempóban, a tervezési feladatok mentén.
Megvalósítás és beszerzés
Az első és egyetlen tanfolyam, ahol a betervezett növényeket egy az egyben, pár kattintással meg is rendelheted kedvezményes áron magyar évelő termesztőktől, igény esetén házhozszállítással.
Gyakorlati tanácsok a telepítéshez és az ágyás gondozásához.
Időkeret: Tavasszal az elsők között lehetsz, akik megkapják a növényeiket, hogy elkezdhess minél hamarabb gyönyörködni bennük.
Részletes kurzusleírás
Nézd meg, hogyan épül fel lépésről lépésre az Ágyás-Alkotó-Műhely – végig kísérlek a teljes úton, az első ötlettől a megvalósult, virágzó ágyásig.
1 Bevezető és első lépések Ismerkedés a felülettel, első feladatok, biztonságos indulás.
A kurzus elején megmutatom, hogyan fogod használni a felületet, hol találod az anyagokat, és hogyan működik a kurzus ritmusa.
Lépésről lépésre végigvezetlek az első, nagyon egyszerű feladatokon, hogy biztonsággal elindulj: orientáció a kertben, kiinduló fotók, első megfigyelések.
Ekkor kapcsolódsz a zárt Facebook közösséghez is, ahol végig támogatást, inspirációt és a kérdéseidre választ kapsz.
2 Ágyás születése Az ágyás helyének kijelölése, első vázlat vagy alaprajz elkészítése.
Megmutatom, hogyan jelöld ki a legjobb helyet az új ágyásodnak, és hogyan próbáld ki a különböző formákat a kertben.
Ezután elkészíted az első egyszerű vázlatodat vagy alaprajzodat — pont úgy, ahogy a kerttervezők szokták, de teljesen kezdőbarát módon. Ehhez semmilyen rajztudásra nincs szükség – csak pontos szemre és néhány könnyű lépésre.
3 Hely és szándék A kertszeglet adottságai és az ágyás hangulatának iránya.
Feltérképezzük a kertszegleted adottságait (fényviszonyok, talaj, kedvenc növények, amik maradnak), és megmutatom, hogyan gondolkodj a tervezési szándékodról.
Érdekel, milyen stílusokban alkothatod meg az ágyásod? Kapsz egy útmutatót és egy inspirációs gyakorlatot, hogy megtaláld azt az irányt, amelyik igazán megdobogtatja a szíved.
4 Növényválasztás alapjai Harmonikus növénytársítás, színek, élőhelyek és saját növényösszeállítás.
Megtanulod a harmonikus növénytársítás alapját adó szín- és élőhelylogikát, és egy egyszerűen használható eszköz segít abban, hogy kialakítsd a rétegzett, négy évszakos, valóban harmonikus, saját, személyre szabott növényösszeállításodat — azt, amire mindig is vágytál.
Ez egy nagy mérföldkő – ettől kezdve már valódi tervezőként gondolkodsz.
5 Kiültetési terv készítése Az eddigi lépések összeérése a kiválogatott növények bekerülnek az ágyásterven a végelges helyükre.
Minden eddigi munka most áll össze egy egységgé. Megmutatom, hogyan helyezd el a növényeket úgy, hogy a kompozíció egységes, átgondolt és látványos legyen.
Ez az a pont, ahol igazán kezd életre kelni a terved. Az online tananyagban lépésről lépésre végivezetlek a harmónikus, térben rétegzett ágyás kialakításán, ami alapján megszületik a kész terved. Ha mégis szeretnél, kérhetsz extra szakmai támogatást.
Választhatsz:
- az elkészített kiültetési tervedre 30 perces online konzultáció során visszajelzést adunk, vagy
- eljössz a kis csoportos workshopra, ahol együtt rakjuk össze a végleges tervet.
6 Megvalósítás és gondozás Növényrendelés, ültetés, gondozás – a kész tervtől az élő kertig.
Az előző modulok során eljutottunk odáig, hogy kiválasztottad és véglegesítetted a saját növénylistádat. Ebben a modulban lehetőséged nyílik arra, hogy az összeállított listát — ha szeretnéd — egy kattintással megrendeld tőlünk.
A rendelési folyamat teljesen transzparens: már a növénylista összeállításakor látod az árakat, így nincsenek rejtett költségek, és pontosan tudod, mennyibe kerülne a megvalósítás. Természetesen a kurzuson való részvételnek nem feltétele, hogy megvásárold a növényeket, de ha mégis így döntesz, egyszerűen és kényelmesen juthatsz hozzá pontosan azokhoz a fajtákhoz, amelyeket a tervezési folyamatban kiválasztottál — sok esetben a kurzus árát is visszanyerve.
Dönthetsz úgy, hogy a teljes ágyást egyszerre rendeled meg, vagy ütemezve valósítod meg; a növényeket kérheted kiszállítással, vagy személyesen is átveheted az Anemona-kertben.
A modul elméleti részében végigvezetlek az ültetés és gondozás gyakorlati lépésein, hogy magabiztosan tudd életre hívni az elkészült ágyásod. Ezzel a modullal bezárul a kör: a terved nemcsak papíron lesz kész, hanem a kertben is valódi formát ölt.
A modulok egymásra épülő, rövid, gyakorlati házifeladatokkal működnek. Így az elméletet mindig azonnal átteheted a saját kertedbe – a saját tempódban, mégis biztos vezetéssel.
Kinek való – és kinek nem?
Segítünk eldönteni, hogy valóban neked szól-e a műhely. Az a célunk, hogy közben jól érezd magad, és megtaláld a helyed a folyamatban. Ha nem passzol, inkább őszintén jelezzük.
Kinek való az Ágyás-Alkotó-Műhely?
ha szereted a növényeket, de elveszel a választékban
ha nem tudod, hogyan kezdj neki az ágyásod megújításának
ha igényes, tartós, de fenntartható kertet szeretnél
ha kreatív vagy, és szereted, ha a kertedben a te kezed munkája tükröződik
ha nyitott vagy új dolgok megtanulására, és jó érzéssel tölt el, ha valami szépet alkotsz, ami hosszú évekre megmarad
ha nemcsak a tervezésben szeretnél elmélyülni, hanem azt is élveznéd, hogy a terved valóra válik rövid idő alatt a megtervezett növényekkel
ha fontos neked, hogy a folyamat végén ne csak tudásod, hanem egy új, virágzó ágyásod is legyen a kertedben
Kinek nem való?
ha inkább gyors, kész megoldásokat keresel, és nem élvezed az alkotás folyamatát
ha nem szívesen töltesz időt a kertben méricskéléssel, megfigyeléssel, jegyzeteléssel
ha nem érdekel, hogyan működik a természet, és nem szereted, ha méhek, lepkék repkednek körülötted
ha nem tudod vállalni az évelők alapvető gondozását, vagy nem esik jól a kertészkedés
ha inkább másra bíznád, hogy megtervezze és kialakítsa a kerted
Válaszd ki, hogyan szeretnél tanulni és haladni az ágyásoddal
Az online tananyag bármikor elkezdhető. A mentorált közös tervezési alkalom egy választható lehetőség a tanulási folyamat közben.
A regisztráció során kiválaszthatod, hogy csak az Online Ágyásalkotó tananyagot kéred,
vagy hozzáadod az egyéni konzultációs alkalmat a tervezésre +10 000 Ft-ért.
Ha most még bizonytalan vagy: az egyéni konzultációs alkalmat később is hozzáadhatod, amikor már látod, hogyan haladsz a 4. modulig.
Online Ágyásalkotó tananyag
29 900 Ft
Saját tempóban, időkorlát nélkül. Jó választás, ha önállóan szeretnél haladni.
- ✓Bármikor elkezdhető online tananyag
- ✓Videós leckék és interaktív feladatok
- ✓Örökös hozzáférés az oktatóanyagokhoz
- ✓Visszajelzés a házi feladatokra
- ✓Tervezési eszköztár: kalkulátor és növénykatalógus
- ✓Zárt Facebook közösség
- ✓Exkluzív növénybeszerzési lehetőség
- ✕Kiültetési terv elkészítése egyéni konzultáció alapján
- ✕Végleges ágyásterv online kiértékelése
Online tananyag + közös tervezés szakmai mentorálással
39 900 Ft
Akkor ajánlom, ha szeretnél biztosabb kézzel eljutni a végleges ágyástervig.
- ✓Bármikor elkezdhető online tananyag
- ✓Videós leckék és interaktív feladatok
- ✓Örökös hozzáférés az oktatóanyagokhoz
- ✓Visszajelzés a házi feladatokra
- ✓Tervezési eszköztár: kalkulátor és növénykatalógus
- ✓Zárt Facebook közösség
- ✓Exkluzív növénybeszerzési lehetőség
- ✓Kiültetési terv elkészítése egyéni konzultáció alapján, 1,5 óra
- ✓Végleges ágyásterv online kiértékelése
A közös tervezés történhet online vagy személyesen az Anemona-kertben, előzetes egyeztetés szerint.
14 napos pénzvisszafizetési garancia elérhető. Részletek
Szeretnéd ajándékba adni?
🎁 Ideális ajándék kertet szerető feleségeknek, leányoknak, anyukáknak, nagymamáknak és bárkinek, akinek a kert fontos.
Az ajándékutalványt emailben küldjük, nyomtatható formában.
Megveszem ajándéknakIgen. Akik a tervezés után a növényeket is megrendelik, sok esetben gyakorlatilag visszajött a díj.
- Hazai termelők valós, elérhető évelőivel tervezel.
- A magyar klímán nevelt növények jellemzően ellenállóbbak.
- A végén a listát kedvező áron, online megrendelheted – opcionális.
Megjegyzés: a vásárlás nem kötelező; a kedvezmények sok esetben fedezik a részvételi díjat.
Ha most még csak álmodozol...
Minden kép, amit a honlapon látsz, saját kép. Ebben az árnyékos ágyásban is évek munkája van — egy álomból lassan valóság lett. Ebben a kurzusban az Anemona-kertben gyűjtött tapasztalataim alapján lerövidített utat szeretném Veled bejárni, hogy a Te kertedben is megszülessen az a varázs, amit itt látsz.
Nem baj, ha még csak keresed, hogyan indulj el a virágágyásod tervezésével, és nem tudod, milyen növények illenek össze, a Műhely pontosan erre van: lépésről lépésre végigvezetlek a teljes úton az inspirációtól a kész ágyásig.
A Műhely végére kezedben lesz a saját ágyásterved, egy növénylista kedvezményes beszerzési lehetőséggel — és egy olyan tudás, amit a jövőben bármikor újra alkalmazhatsz a kertedben.
Maradt még kérdésed? Írj bátran az info@anemonakert.hu címre, és pár órán belül válaszolok.
Szeretném, ha megtapasztalnád, milyen
érzés, amikor a saját kertedben egyszerre jelenik meg a harmónia és a szépség —
és tudod, hogy Te hoztad létre.
– Andi, Anemona-kert
Kérdésed van?
Írj nekünk: info@anemonakert.hu
Kövesd a kert életét a Facebook-oldalunkon és az Instagramon is: Anemona-kert
Céljaink
Küldetésünk a biodiverzitás gazdagítását, természetes ökoszisztéma védelmét, egészségmegörző, természetközeli életszeméletet tudatos életvezetéssel a mindennapok részévé tenni a következő alapelvekre támaszkodva:
Fenntarthatóság
A kert fenntartása úgy, hogy ne merítsük ki a természeti erőforrásokat, és hosszú távon megőrizzük a talaj, víz és élővilág egészségét többek között természetes, vegyszermentes módszerek alkalmazásával a növényvédelemben és tápanyag-utánpótlásban.
Természetvédelem
Változatos élőhelyeket hozunk létre és tartunk fenn, amelyek kedveznek a növények, rovarok, madarak és talajlakó élőlények sokféleségének, ezzel hozzájárulunk a természet egyensúlyának fenntartásához.
Egészséges életmód támogatása
A kert mint életminőség-javító tér ösztönöz a cirkadián ritmushoz való igazodásra, a szabadban végzett mindennapos mozgásra, az ülő életmódból fakadó károk csökkentésére és a mikrobiom-barát táplálkozásra a vegyszermentes konyhakerti kincsekkel.
Kapcsolódj velünk
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess különleges eseményeinkről, kurzusainkról, és egyéb lehetőségekről
Kapcsolat
info@anemonakert.hu